Aranykiállítás, Aranymonostor, építenek és emlékeznek Aquincumban, Miskolc: lelőhelyséták
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2017. január 25-i adás már az archívumban hallgatható.
Bács-Kiskun megye legértékesebb kincsleleteit láthatjuk hamarosan a kecskeméti múzeumban, ahol jelenleg a tárgyakat válogatják össze. Itt járunk a műsor első perceiben. S ha már nemesfém, Bugacra indulunk, ahol rövidesen kezdetét veszi az Aranymonostor-projekt. A tervek szerint a látogatók maguk is segíthetnek az Árpád-kori templom másának felépítésében. A kalauzunk Rosta Szabolcs, a Bács-Kiskun-megyei múzeumok igazgatója, ásatásvezető régész.
Ezután Aquincumban sétálunk, ahol idén kezdik a Mithrász-szentély rekonstrukciójának építését és megünneplik Hadrianus császár, a város első nagy építtetője trónra lépésének 1900. évfordulóját.Beszélgetés Láng Orsolya régésszel, az Aquincumi Múzeum igazgatójával.
Régészeti lelőhelyeket járhatnak be az érdeklődők szakértő vezetéssel Miskolc környékén. Interjú az egyik ötletgazdával, Pusztainé Dr. Fischl Klárával, a Miskolci Egyetem régészeti tanszékének vezetőjével.
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33