Buzás Gergely: A diósgyőri vár elméleti rekonstrukciója
Tizennyolc évvel ezelőtt készült ez a tanulmány, amelyet követően elindultak a sikeres régészeti kutatások. A most meginduló második helyreállítási ütem szempontjából is hasznos lehet tudományos megállapításainak ismerete.
Az alábbi tanulmány 2002-ben, a diósgyőri vár már akkor tervezett helyreállításának előmunkálatai sorában készült, a vár kutatását vezető Szekér György építész-művészettörténész felkérésére. Ezt követően indultak meg a tényleges helyszíni régészeti és művészettörténeti kutatások, amelyek számos új eredményt hoztak, elsősorban a vár köveiből épült uradalmi intézőház feltárásával, ahol Szekér György nagyszámú, eddig ismeretlen, a várból származó faragványt tárt fel, illetve Lovász Emese és Miskolczi Melinda régészeti ásatásaival a huszárvár és a várárok területén. Ezek után úgy tűnik e korai tanulmány megállapításait sem a 2014-es, sem a jelenleg indulás előtt álló helyreállítás tervezői nemigen hasznosították.
Folytatás Buzás Gergely letölthető tanulmányában!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33