Csárdák útján a Hortobágyon, feltárásra vár Kanizsa vára, így lett Buda főváros
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2015. október 21-i adás már az archívumban hallgatható.
A Hortobágyról többnyire a tágas puszta, a ménes, a madárvilág jut az eszünkbe, ám bizony ott a kilenclyukú híd, és mellette a nagycsárda is. Ez utóbbival, vagyis az alföldi csárdák világával ismerkedünk meg a műsor első felében. Riport Lisztes Lászlóval, a Hortobágyi Nemzeti Park turisztikai csoportvezetőjével.
A török időkben a Dunántúl legismertebb vára volt – ám hamarosan eltüntették a föld színéről. Igaz, a föld alatt még maradt belőle. Nagykanizsán Vándor László régésszel járunk.
Nemrég jelent meg Spekner Enikőnek, a Budapesti Történeti Múzeum történészének a Hogyan lett Buda a középkori Magyarország fővárosa? című könyve. Beszélgetés a szerzővel.
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33