Extrákkal nyílt meg a várkiállítás
Olyan leletek is megtekinthetők a visegrádi Mátyás Király Múzeumban pénteken megnyitott kiállításon, amelyek néhány napja még a földben voltak.
Több mint két esztendeje, egy, a National Geographic Magazinban megjelent cikk a közvetett előzménye a pénteken megnyitott Középkori várak, virtuális vártúrák című kiállításnak. Gáspár Ibolya riportja a virtuális rekonstrukciók hazai világát, s a módszerben lévő lehetőségeket mutatta be. Részben a cikk ihletésére 2011 novemberében megrendezték a Virtuális középkor – virtuális rekonstrukciók című konferenciát a Magyar Nemzeti Múzeumban. A konferencián, majd azt követően kezdődtek el a megbeszélések, hogy egy ilyen animációkkal felvértezett film mutassa be a magyar várépítészetet. A Virtuális Vártúrák – Régi váraink új fényben című filmet (a Titánia-Master Pro Kft. szervezésében, a Pazirik Kft-vel együttműködve) idén július 13-án mutatta be a Magyar Televízió 2-es csatornája – eközben már javában folytak a pénteken megnyitott Középkori várak, virtuális vártúrák című kiállítás előkészületei.
Ez is elhangzott a nagy érdeklődés közepette megtartott eseményen, amelyen dr. Tomka Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgató-helyettese nyitotta meg a tárlatot, amelyet a film ismételt bemutatója követett. Maga a kiállítás ugyan nagy teret hagy a virtualitásnak (a bővebben elemzett várak is ezen fajta rekonstrukciónak hála születnek, legalábbis a szemnek, újjá), azonban tárgyak is láthatók: makettek és használati eszközök, fegyverek, amelyeknél szerencsére több esetben is egymás mellett láthatjuk a leletet (a maga történetiségében), illetve annak rekonstrukcióját.
A kiállítás igazi szenzációja is két tárgy: ezek a napokban kerültek elő a visegrádi Sibrik-dombon, az ispáni vár feltárásán. Az aranygyűrű, illetve a sarkantyú vizsgálata még folyamatban van, ám nem lehetetlen, hogy átírják ismereteinket nem csupán Visegrád kora középkoráról, de talán az államalapítás-korának hatalmi berendezkedésről is.
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33