Fürdőmúzeum: a régészet születése, Pécs: kutatnak a Dóm téren, tárlat a határon túli műemlékekről
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2018. augusztus 8-i adás már az archívumban hallgatható.
Ez az a hely a budapesti, sőt a magyarországi régészet is megszületett. Az Árpád-híd budai hídfőjénél lévő Fürdőmúzeumban megújították a kiállítást – itt járunk a műsor első perceiben. A kalauzunk Fényes Gabriella, az Aquincumi Múzeum régésze, az új kiállítás rendezője.
Ezután Pécsre, a székesegyház déli oldalához indulunk, ahol Dóm téren kutatnak a szakemberek. Ókeresztény sírkamrák, ezeréves székesegyház, gótikus falmaradványok – sok mindent rejthet még a föld ezen a helyen. Riport Tóth Zsolttal, a Janus Pannonius Múzeum ásatásvezető régészével és Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, a feltárás konzulensével.
A határon túli magyar műemlékek felújítását mutatja be a Teleki László Alapítvány Ideje az építésnek című kiállítása a Miniszterelnökség Táncsics utcai épületében, a budai várban. Beszélgetés Káldi Gyulával, az alapítvány kurátorával.
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33