Honfoglaló lelet Visegrádon, BTM: kutatás a Duna mellett, Türje: feltárták a kolostort
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2020. június 10-i adás már az archívumban hallgatható.
Rendkívül ritka, a honfoglalókhoz kötődő lelet, egy tegezveret töredéke került elő nemrég Visegrád külterületén. Bár a hivatalos publikációra még várni kell, a műsor első perceiben kiderül, mi az, amit már tudunk a kis ezüsttárgyról. Riport Boruzs Katalinnal, a Mátyás Király Múzeum régészével és Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, az intézmény igazgatójával.
Ezután Óbudára, a hajdani szeszgyár területére indulunk, ahol a Budapesti Történeti Múzeum szakemberei kutatnak. A roppant gazdag lelőhelyen évezredeken át szinte folyamatosan éltek emberek, így a bronzkort és a római kort is gyakran csak centiméterek választják el egymástól. Beszélgetés Budai Balogh Tiborral és Szilas Gáborral, az intézmény régészeivel.
Végül a Zala megyei Türjén járunk, ahol az Árpád-kori templom belső tere után a hozzá csatlakozó középkori kolostort is feltárták. A kalauzunk Orha Zoltán ásatásvezető régész, a Göcseji Múzeum munkatársa.
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33