Sibrik-domb: véget ért a feltárás, így mutatják be Bocskai koronáját, az amfiteátrum évszázadai
Közkincs-kereső: műemlékvédelem, régészet, muzeológia. A 2022. szeptember 7-i adás már az archívumban hallgatható.
Befejeződött az idei ásatási idény a visegrádi Sibrik-dombon. Szeptember 17-én, a Kulturális Örökség Napjai alkalmából pedig vezetett sétára várják az érdeklődőket a római erődbe, amelyet a középkorban ispáni várként használtak. Itt járunk a műsor első perceiben. Megtudjuk azt is, hogy milyen programokkal várnak ezen a szombaton a Mátyás Király Múzeumba. Beszélgetés Boruzs Katalin ásatásvezető régésszel, a Mátyás Király Múzeum munkatársával és Buzás Gergely régész-művészettörténésszel, az intézmény igazgatójával.
Ezután Hajdúszoboszlóra indulunk. Még tavaly nyitották meg a Fejedelmi Kincstárat, amely elsősorban a Bocskai-koronát mutatja be a látogatóknak. Riport Bihari-Horváth Lászlóval, a Bocskai István Múzeum igazgatójával.
Végül az óbudai katonavárosi amfiteátrum történetéről hallhatnak abból az alkalomból, hogy 10-én és 11-én rendezik meg az AmfiFesztet. Beszélgetés Láng Orsolya régésszel, az Aquincumi Múzeum igazgatójával.
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33