Szolnok elveszett gótikus plébániatemploma
Egy különleges régészeti lelet felbukkanásának köszönhetően nemrég váratlanul lehetőség nyílt arra, hogy mind a templomalapítás időrendje, mind pedig az építtető személye kapcsán egyaránt állást foglalhassunk. Kertész Róbert és Szőke Balázs tanulmánya.
Az újabb kutatási eredmények szerint a 15. század végi Szolnok addigi, közel 500 éves történelmében első alkalommal, a város kategória határáig jutott, sőt alighanem át is lépte. Nem meglepő tehát, hogy Külső-Szolnok megye székhelyét Lázár deáknak a Magyar Királyság számos települését feltüntető országtérképén is ábrázolták. Szolnok 13. század második fele és a 16. század első fele közé eső három évszázadának településtörténeti folyamatait mindazonáltal még nagyon kevés egzakt adat reprezentálja. Régészeti ásatások hiányában azonban nem tudjuk, hogy pontosan milyen volt utcahálózata, templomai és házai. Szolnok késő középkori templomának legelső ábrázolása a Lázár-féle országtérképen látható. A probléma csak az, hogy a lépték miatt az épületet igen elnagyoltan örökíthették meg.
Részletek a csatolt tanulmányban!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 - További cikkek megjelenítéséhez kattints ide!
-
Bronzkor: tellek, kincsek, gének, Berzence: folytatódik a várkutatás
2024-05-12 17:16:31 -
Vác: reneszánsz sárkány, Visegrád: indul a ferences templom feltárása, Mohács: régész tervez
2024-05-12 16:32:39 -
Új múzeumi szárny és látványraktár Miskolcon, NKA: várja a kollégium a pályázatokat
2024-05-12 16:27:42 -
Leányvári erőd: egy világörökségi helyszín mindennapjai, Komárom, a kettévágott város
2024-05-12 16:23:07 -
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35
-
Egy nap sem kellett és meglett a ferences templom
2024-04-09 07:52:35 -
Királyi nászút Visegrádon
2024-02-16 11:32:50 -
Visegrád: azonosíthatták az özvegy királyné palotáját
2023-12-20 17:23:59 -
Új kiállítással búcsúztathatjuk az évet a palotában
2023-12-18 18:29:43 -
Véget ért a visegrádi völgyzáró fal kutatásának első szakasza
2023-12-06 17:19:33